Emlékszem, hogy már gyerekként is tudtam: más vagyok mint a többiek! Ha visszagondolok a gyerekkoromra, sokkal szívesebben játszottam egyedül a kis világomba, mint másokkal… Persze voltak barátaim, van sok közös emlék, de egyedül a szobámba a fantáziavilágomba éreztem a legjobban magam. Aztán ahogy idősebb lettem, egyre jobban éreztem, hogy nem tartozok az átlagba. Mások buliról, bulira jártak, míg én bekuckózva néztem a kedvenc sorozatom vagy olvastam. Volt, hogy kitaláltam, hogy beteg vagyok csak, hogy ne kelljen elmenni bulizni. Igazából sosem buliztam. A disco, a tömeg, a vihorászás, a táncolás, az üvöltő zene… nem az én világom.
Ahogy telt az idő egyre kevesebb barátom lett. Valójában azért mert megismertem őket… és csalódtam. Volt egy barátnőm (általános iskola óta nagyon jóban voltunk), aki azt mondta épp otthon van, miközben hallottam az utca zaját és a többi lány vihorászását/kiabálását… akkor lefagytam. Elgondoltam, hogy most jót röhögnek rajtam, hogy kihagytak és azt hiszem otthon van, miközben “bandáznak”. Csalódtam… Ezután megváltoztam. Megtartottam a két lépés távolságot. De nem csak vele jártam így. Majdnem mindenkivel, akit közel engedtem magamhoz. Az emberek felszínesek, megjátsszák magukat. Én ebből nem kértem. A mai napig nagyon kevés személyt engedek közel magamhoz. Félek a csalódástól.
Kb. 6-7 éves lehettem, amikor egyszer szerettem volna átmenni Annához. 10 percre laktak tőlünk, nagy meleg volt. Kértem anyukámat, hogy hívja fel őket, hogy otthon vannak e. Ő a teraszon állt (én már a ház előtt voltam) és telefonált. Azt mondta menjek nyugodtan otthon vannak, most beszélt velük. Emlékszem, hogy még legyintett is, hogy menjek már. Mikor odaértem minden zárva volt. Kopogtam, csengettem, nézegettem befelé az ablakon. “Hiszen itthon vannak, itthon kell lenniük” – gondoltam magamban. De nem voltak. Fél óra várakozás után rájöttem, hogy amit anyukám mondott az nem volt igaz. Nem hívta fel őket… Hazudott. Ez annyi idősen nagyon belém égett…
Mindig engem okoltak. Miért nem játszol a többi gyerekkel? Miért nem mész sehova? Miért nincsenek barátnőid? Miért vagy csöndben? Azt éreztették velem, hogy rossz amit csinálok. És én elhittem… elhittem, hogy biztos van valami bajom, és sokszor erőltettem, hogy nem ilyen vagyok, próbáltam megfelelni. De nem ment. Hiába mentem el szórakozóhelyekre, csak álltam egy helyben és azt vártam, hogy vége legyen. Persze ilyenkor mindenki kért, hogy érezzem már jól magam, táncoljak. Megerőltettem magam, de nem lett jobb. Akkor könnyebbültem meg, amikor végre hazaértünk.
Aztán jöttek a vizsgák, állásinterjúk. Készültem… nagyon sokat készültem. Mégis minden egyes alkalommal úgy éreztem, hogy szörnyen szerepeltem. A megmérettetés után fejbe kielemeztem minden kérdést, és persze órákkal később tudtam, hogy mi lett volna a tökéletes válasz.
Nem vagyok társasági személy. Nincsenek jó vicceim, nem szeretek középpontba lenni, nem szeretem, ha mindenki engem néz. Olyankor leblokkolok. Jobban szeretek négyszemközt beszélni. Sokszor van, hogy kérdez valaki valamit, én tudom a választ, de nem mondom. Félek, hogy rosszat mondok… Mindent fejben játszok le. Minden szituációt kielemzek, átgondolok. Nem szeretem a spontán dolgokat. Kellenek a szabályok, a keretek, a tervek.
Nehezen illeszkedek be. Idő kell, míg felengedek. Persze, ha már megbarátkoztam a környezetemmel, akkor felszabadult is tudok lenni. A férjemmel, családommal nyílt vagyok.
Két éve dolgozom egy multinál. Egy személyiségtréning során ismertem meg azt a szót, hogy “introvertált”. Akkor megvilágosodtam. Beleástam magam a témába és tudtam, ez vagyok én! Hatalmas öröm lett úrrá rajtam. Nem vagyok ufó, vagy rossz ember, csak introvertált! Másképp élem meg a dolgokat, mint a legtöbb ember, de nem baj. Ez vagyok én. És vagy elfogad valaki ilyennek, vagy nem. De egy biztos: nem érdekel, hogy más mit gondol rólam. Én így érzem magam jól, ilyen vagyok. Minden előnyével és hátrányával együtt. És most már őszintén írom: szeretek introvertált lenni!
Blogomba a mindennapjaimról írok majd, hogy milyen a világ introvertált szemszögből. Remélem velem tartasz 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: